energetika200.jpg" alt="" />

2021-től szigorú energetikai szabályok lépnek életbe. 

Jelentősen változnak az energetikai követelmények az elkövetkező években hazánkban.
A nagyobb energiahatékonyság irányába mutató követelmények pedig jelentős költséggel járnak, amely az új lakások árában is érvényesülhet.
De nem csak a kész új lakást vásárlókat érinthetik a változások érzékenyen, hanem komoly hatással lehet a családi ház építését tervezőkre is.

A szabályozásnak ráadásul a használatba vételi engedély megszerzésekor kell megfelelni, vagyis a most épülő vagy tervezés alatt álló házaknál különösen nagy figyelmet kell szentelni annak, hogy már jövőre sokkal szigorúbb energetikai szabályoknak kell megfelelni.

Mi változik? 

Magán épületek esetében a saját forrásból épülő épületeknél 2017. december 31-ig még a hagyományos követelményszinteknek kell megfelelnie az energetikai előírások terén, a jövő év elejétől kezdve azonban már a költség optimalizált követelmény szint lép életbe, vagyis az ez utáni dátummal használatba vételi engedélyeket megszerző ingatlanok esetében már szigorúbb szabályoknak kell megfelelnie.

Ez azt jelenti, hogy az épülő épületeknek sokkal alacsonyabb energiafelhasználást kell produkálniuk.

Például a falazatuk esetében a korábbi 0,45 W/m2K U-érték követelmény 0,24 W/m2K-re csökken.

( Nagypanelos könnyűszerkezetes házaknál ez az érték már most 0,22 W/m2K!)  

Meg kell azonban jegyezni, hogy a változások nem csak a teljesen új beruházásokat érinthetik, hanem a felújításokat és bővítéseket is. Jelentős felújítások esetében szintén teljesíteni kell a költség optimalizált követelményszintet, nem jelentős felújítás esetében pedig a kritériumot az új szerkezetnek kell tudnia. Annyi a könnyebbség, hogy felújításoknál 2021 után sem kell megfelelni a közel nulla energiaigényű épületek szabályainak.

Nehéz lesz megfelelni a szigorodó szabályoknak? 

A jövő évtől életbe lépő szabályoknak megfelelni, vélhetően nem olyan nehéz, figyelni kell arra, hogy például milyen téglából, és mekkora szigeteléssel épül a ház, valamint a beépített ablakok is megfeleljenek a követelményeknek, mindössze a költségeket dobhatja meg a változás.
A nagypanelos könnyűszerkezetes házak építési költségét nem befolyásolják az új energetikai elvárások, hiszen már most, jobb mutatókkal rendelkezik, mint amit majd a szigorítások után követelnek. 

Ide kattintva megnézheted egy nagypanelos könnyűszerkezetes ház, energetikai tanúsítványát.